Olasz ízek

Buona Pasqua!
Colomba


2012. márciusi projekt-nap győztes étele:
Gesztenyés tiramisú:


A piskótához 3 egész tojást felverni,
hozzáadni 2 evőkanál nyírfacukrot,
késhegynyi szódabikarbónát és 200 g őrölt
blansírozott mandula/ Lidl-ben
kapható/.Ebből 170 fokon pár perc alatt
vékony piskótát sütünk. A
gesztenyekrémhez: Natúr darált-főtt
gesztenyét kikeverni 2 kanál nyírfacukorral
és annyi kókusztejjel, hogy kenhető állagot
kapjunk. Eztán a szokásos rétegezés:
piskóta meglocsolva kávé-rum keverékével,
rá a gesztenye, megszórni
kakaóporral.Nekem 2 szintes lett. Persze el
lehet készíteni liszttel tejjel és cukorral is,
de ez egy PALEO változat. HA nem
ragaszkodunk a Paleóhoz, használhatunk sima
gesztenyepürét is.



Mónika


2011. novemberi Projekt-nap győztes étele:
Spenótos tagliatelle saláta:
A tésztához:
20 dkg finomliszt, 1/2 kiskanál só, 1 evőkanál olívaolaj, 2 simára kevert tojás, 2 evőkanál fagyasztott parajkrém,
(Én a tésztát vásároltam hozzá, BARILLA -féle spenótos tagliatelle száraztésztát.)
Ha 500 gr-os száraztésztát veszünk, akkor az alábbi mennyiségekből a dupláját kell venni:
A Vinegrett- mártáshoz:
1 kis fej összevagdalt vöröshagyma
1 összevagdalt fokhagymagerezd
1 1/2 evőkanál fehér borecet
0,5 dl olívaolaj
só és őrölt bors
10 dkg összemorzsolt rokfort( márvány-) sajt
1 kicsi, karikákra vágott lilahagyma
4 szelet ún. sliced bacon kisütve, feldarabolva
5 dkg a szalonna zsírján megpirított dió
1 csokor összevagdalt petrezselyem

A tésztát sóval, evőkanálnyi olajjal ízesített vízben kifőzzük, hideg vízzel leöblítjük és lecsepegtetjük.A vinegrett- mártáshoz a hagymát a fokhagymával, az ecettel meg az olajjal összedolgozzuk, megsózzuk, megborsozzuk.A tésztát a mártásba forgatjuk, és a többi hozzávalóval összekeverjük.

Jó étvágyat!
Ági


Anyák napjára készítették a lányaim:
Panettone


Húsvéti menü:
http://www.tuttoitalia.hu/olaszcucinaitaliana/olasz-konyha-husvet-hagyomany-53324.html
Torta di Pasqua con perline
 

Il menù della notte di San Silvestro a casa dei miei genitori è stato questo (considera che tra parenti e amici erano in 18):
aperitivo: campari soda con gin e  spremuta arancia
antipasti con affettati e salse
baccalà in umido 
baccalà alla ghiotta (con olive,cipolle,patate)
calamari ripieni
totani fritti
filetti di branzino gratinati
pompelmi ripieni di insalata russa  e mais
broccoli fritti
cardi fritti
involtini di melanzane e involtini con speck e porri
patate al forno aromatizzate al rosmarino
agnello al forno
torta alla ricotta e  pistacchi
torta al cioccolato
panettone
caffè, limoncello, amari.

Marco

Ecco, cosa ho mangiato durante la notte di San Silvestro:
12 antipasti composti da:
pizzette rustiche
gamberetti in salsa rosa
olive verdi piccanti in salamoia
olive nere limone e finocchio
tramezzini
salmone
caviale
insalata russa
alici
salame
salsicce
patè di tonno
come primi piatti:
cannelloni alla ricotta
fettuccine mare e monti (pesce piselli e funghi)
come secondo
cotechino con le lenticchie
aragosta
come dessert
tiramisù
tronchetto al cioccolato
più dolci vari: panettone, pandoro, cioccolatini
bevande:
acqua, vino, bibite analcoliche e spumante

Giovanni

Il mio menù natalizio tradizionale:

-cappelletti in brodo
-lasagne al forno
-bollito (manzo e gallina cotti nel brodo)
-faraona/pollo al forno con patate
-gratinati (pomodori, cipolle, melanzane e peperoni ripieni di pan grattato, olio, aglio e prezzemolo cotti al forno)
-insalata mista
-macedonia di frutta
-tiramisù
-panettone/pandoro/torrone

Valentina

Il menu natalizio
Io non seguo una ricetta standard e normalmente facciamo il pranzo il giorno di Natale, non il 24 a sera.
Non sono sicuro del menù anche perché varia molto da regione a regione. Da noi, oltre gli antipasti ci sono i “cappelletti in brodo “, per il secondo io sono molto “personale”… a me piace un pranzo personalizzato ai miei gusti… antipasto, LASAGNE, coniglio con polenta o cotechino con lenticchie , frutta, dolce e caffè.

Corra

Il menu natalizio
Quest'anno il menu natalizio non mi è piaciuto. C'erano dieci o dodici tipi diversi di antipasto: troppi e tutti abbastanza "pesanti" ma certamente invitanti, alla fine dei quali io ero già sazio.  Poi siamo passati ai raviolini in brodo.
Per secondo piatto c'era carne e pollo. Meno male che è finita! ho pensato. E invece no perchè siamo passati a vari dolci e all'immancabile panettone. Basta, per favore!! Tutti gli anni è più o meno così e tutti gli anni si dice: l'anno prossimo non facciamo antipasti perchè rovinano il pranzo! E invece nò!!!

Giuliano