Kezdet

Nálam úgy kezdődött, hogy a gimiben, rajz tagozaton olaszt tanultunk. Nagyon megszerettem, noha akkoriban még unalmasabb módszerekkel tanítottak minket, nem jártam Olaszországban, egy olasz embert sem ismertem, és olasz tévét sem lehetett még nézni. Olasz érettségi után más irányba vezetett az életem. 9 év telt el, mire lehetőségem adódott Olaszországba utazni. Olyan boldog voltam, mint a titkon szerelmes ember, akit egyszer csak észrevesz Ő.
A nyolcvanas években nem volt egyszerű kijutni. A fiatalok kedvéért írom, hogy turista útlevéllel 3 évente utazhattál nyugatra, közte társas utazásra fizethettél be, vagy kint élő ismerőstől kérhettél meghívó levelet. Első utazásom alkalmával Milánóba készültünk, de csak nekem volt jogosultságom turistaként kiutazni, férjemnek nem. Törtük a fejünket, és kitaláltuk, hogy őt befizetjük egy velencei farsangi társas útra, ahol - ritka lehetőség! - önálló odautazás megengedett volt. Így négy napra elhagyhatta az országot. Ki kellett használnunk minden percet! Éjféltől hagyhatta el az országot, s mi már hajnali 4-kor átléptük a határt. Kocsival indultunk el éjszaka, hogy Bécsben reggel 6-kor vonatra szállhassunk. De hiába fundáltuk ki ilyen jól a dolgot! Ausztriában lavina miatt megrekedt a vonatunk, így több órás veszteglés után Velence-Mestrén lekéstük a csatlakozást. S ez még nem minden. Brescia előtt is vesztegeltünk egy-két órát bombariadó miatt. Végül az indulás után mintegy 24 órával, éjfél után értünk célba.
Csak két napig maradhattunk, s haza kellett jönni. De ez a rövidke idő elég volt ahhoz, hogy komolyan fontolni kezdjük a kiköltözés esélyét. S elkezdtük felborítani az életünket.