Gabriellát újsághirdetés útján ismertem meg, 35 éves, kétgyerekes anya volt, aki kölcsönös ospitalità (vendéglátás) reményében keresett barátságokat. Egy levélváltás és két telefonálás (és némi hezitálás) után fogadtam el a meghívását.
Este indultam, s az éjszakát kényelmetlen távolsági buszon töltöttem. Délelőtt Velencében vonatra szálltam, s késő délután érkeztem meg Rómába. Onnan kocsival vittek egy közeli faluba, így jutottam kora estére az ismeretlen családhoz. Lelkes hangzavarral fogadtak, ahogy az olaszoknál szokás. Két órácskát alhattam, s még éjfél előtt elindultunk kocsival Sud felé. Én hátul a két tinédzser mellett...
Egy semmitmondó kis faluban béreltek apartmant, így szerencsére semmit sem veszítettem azzal, hogy első nap hasznáhaltatlan voltam. Másnap valahol granita-t (jégkását) fogyasztottunk, amitől piszokul megfájdult a fogam. Fél napig feküdtem a fájdalomtól majd a gyógyszertől kábultan. Na, eljutottam végre a tengerhez is! Gyönyörű tiszta a vize, derékig állsz benne, mégis látod a lábfejed. Persze a hátránya is megvan annak a köves, kavicsos tengerfenéknek: nyomta a talpamat. A lelkemet meg az nyomta-nyomasztotta, hogy nagyon egyedül éreztem magam az idegenek között.
Egyik nap kirándulni indultunk Szicíliába. Ez azért felizgatott! Villa San Giovanninál komp vitte át a kocsit (de egész vonatokat is - ámuldoztam) a szigetre, Messinába. Az Etnát céloztuk meg. A zöld nélküli, felperzselt, holdbéli táj félelmetes volt. Féltem kicsit akkor is, amikor az egyik szicíliai falucskában sétáltunk. Gyanúsan kihalt volt minden, vajon melyik kapualjból fognak ránk támadni a maffiózók?
Másnap úgy döntöttem, hogy én inkább visszautaznék Rómába. Talán Gabrielláék is örültek, hogy az idegen kényszervendég elmegy, ezért kedvesen felajánlották, hogy a Róma-közeli lakásukban alhatok. A szomszéd épületben lakó szülei még reggelivel és vacsorával is megvendégeltek, mintha rokon lettem volna. Apja hordott az állomásra meg vissza, ő is fizetett lánya barátkozó hajlamáért.
Szóval, Rómában egyedül! De jó is ez a nagy szabadság, oda megyek, ahova akarok. Egész nap gyalog róttam az utat. Felkerestem a legfontosabb helyeket - s visszaemlékeztem a korábbi utamra, amikor nem egyedül voltam.
A hazafelé út Budapestre megint egy napig majd egy éjszaka tartott. Épségben hazaértem, és bátorságból jeles minősítést kaptam a barátnőmtől. Azonban hamarosan nagyon megbetegedtem a kimerültségtől.
A csuda tudja, van-e értelme olyan kérdéseknek, hogy megérte-e, tényleg bátor voltam-e. De az biztos, hogy 8-10 évvel később elszalasztottam lehetőségeket. Féltem a lehetséges problémáktól, kényelmetlenségtől.
Talán II. János Pálnak van igaza:
" Ne féljetek a fiatalságotoktól és attól a mélyről jövő kívánságotoktól, hogy kipróbáljátok a boldogságot, az igazságot, a szépséget és a sokáig tartó szeretetet!"
Egy semmitmondó kis faluban béreltek apartmant, így szerencsére semmit sem veszítettem azzal, hogy első nap hasznáhaltatlan voltam. Másnap valahol granita-t (jégkását) fogyasztottunk, amitől piszokul megfájdult a fogam. Fél napig feküdtem a fájdalomtól majd a gyógyszertől kábultan. Na, eljutottam végre a tengerhez is! Gyönyörű tiszta a vize, derékig állsz benne, mégis látod a lábfejed. Persze a hátránya is megvan annak a köves, kavicsos tengerfenéknek: nyomta a talpamat. A lelkemet meg az nyomta-nyomasztotta, hogy nagyon egyedül éreztem magam az idegenek között.
Másnap úgy döntöttem, hogy én inkább visszautaznék Rómába. Talán Gabrielláék is örültek, hogy az idegen kényszervendég elmegy, ezért kedvesen felajánlották, hogy a Róma-közeli lakásukban alhatok. A szomszéd épületben lakó szülei még reggelivel és vacsorával is megvendégeltek, mintha rokon lettem volna. Apja hordott az állomásra meg vissza, ő is fizetett lánya barátkozó hajlamáért.
Szóval, Rómában egyedül! De jó is ez a nagy szabadság, oda megyek, ahova akarok. Egész nap gyalog róttam az utat. Felkerestem a legfontosabb helyeket - s visszaemlékeztem a korábbi utamra, amikor nem egyedül voltam.
A hazafelé út Budapestre megint egy napig majd egy éjszaka tartott. Épségben hazaértem, és bátorságból jeles minősítést kaptam a barátnőmtől. Azonban hamarosan nagyon megbetegedtem a kimerültségtől.
A csuda tudja, van-e értelme olyan kérdéseknek, hogy megérte-e, tényleg bátor voltam-e. De az biztos, hogy 8-10 évvel később elszalasztottam lehetőségeket. Féltem a lehetséges problémáktól, kényelmetlenségtől.
Talán II. János Pálnak van igaza:
" Ne féljetek a fiatalságotoktól és attól a mélyről jövő kívánságotoktól, hogy kipróbáljátok a boldogságot, az igazságot, a szépséget és a sokáig tartó szeretetet!"
