Interjú Olaszország szerelmeseivel

- Mónika, az olasz konyhán kívül mi vonz még Olaszországhoz, az olasz kultúrához?
- A temperamentumuk, hogy ismeretlennel is szívesen szóba állnak akárhol, hogy egy bárba két perc alatt beszélgetőtársra lelsz, az olasz táj, vidék hangulata a tengerpartjuk, az a rengeteg múzeum, képtár, templom és kultúra, amit csak ott találsz meg, az éghajlatuk.....Csak 1 példa. Amerikába most kifele Alitalia-val repültünk. Ahogy fogadtak a mosolygós, kedves "sztyuvik", ahogy a gyerekekkel bántak, a hangulat - nagyon barátságosak voltak! Egyszerüen jó volt! És hogy tudtunk 1-2 mondatot....elájultak tőle! Vissza hollandokkal jöttünk, kifogástalan volt a kiszolgálás, de nem 'olasz". Nehéz ezt megfogalmazni.... hisz Te is tudod.

- Ági, milyen indíttatásból kezdtél el olaszul tanulni?
- Mindig nagyon tetszett, valamilyen megmagyarázhatatlan vonzalom van bennem az olasz nyelv iránt. (Egyik dédnagymamám olasz volt, de a családból már senki nem beszéli a nyelvet.)
- A legkedvesebb olasz nyelvvel való foglalatosságom az olasz zene hallgatása, elsősorban Andrea Bocelli zenéje, amivel nem tudok betelni, de Gianni Morandit is szívesen hallgatok.

- Ancsa, Te miért kezdtél el olaszul tanulni?
- Régi vágyam volt: gyerekkorom óta kedvelem Olaszországot, ezért egyszer meg akartam tanulni beszélni is velük! :)
- Mik a terveid az olasztudásoddal?
- Elsődlegesen felfejleszteni min. középfokú szintre, aztán a következő cél, hogy felsőfokú, folyékony szintet érjek el, és ne okozzon gondot a váltás a nyelvek között. És hogy mindezt itthon érem el, vagy külföldön, ki tudja... :)

- Kinga, nagyon jó a 50mila lacrime című dal, amit a Projekt-napra hoztál. A zenéjükön kívül mit szeretsz még a legjobban az olaszokban?
- A Dolce far niente - édes semmittevést. Meg a gyönyörű helyeket...

Isola Bella

Lélegzetelállítóan szép.

A "Szép Sziget" Észak-Olaszországban található, a Lago Maggiore tóban. A mintegy 400 lakosú település közigazgatásilag Torino megyéhez tartozik.
Az eredetileg halászok által lakott kicsi szigeten az 1600-as években kezdett komoly építkezésbe a Borromini család. A palota ma is az ő nevüket viseli. Termeit fényűző bútorok, szobrok, festmények, falikárpitok, stukkók díszítik. A monumentális barokk palota talán legszebb terme a Sala di Napoleone.

A kert lépcsőzetes kialakítású, lenyűgöző kertépítési megoldásokkal, pazar szobrokkal és szökőkutakkal, valamint hófehér pávákkal teli. Enyhe klímája kedvez az egzotikus növényvilágnak. A palota és a kertek egy egységes kompozíciót alkotnak, mely a XIX. század közepére nyerte el mai arculatát.

Ez a látvány elősegítheti, hogy átértékeld egész eddigi életedet!

Tavasztól őszig látogathatók. Információk itt.

Bátorságból jeles

- Bátorságból jeles - így fogadott Rita barátnőm, amikor 1993-ban hazaértem egyhetes olaszországi utamról. Nem először indultam el egyedül, de első ízben tartottam egy ismeretlen olasz családhoz, hogy azután velük töltsek pár napot a csizma talpánál, az Jón-tenger partján. Olyan helyen, ahová a magam erejéből addig még (s azóta sem) jutottam el.
  Gabriellát újsághirdetés útján ismertem meg, 35 éves, kétgyerekes anya volt, aki kölcsönös ospitalità (vendéglátás) reményében keresett barátságokat. Egy levélváltás és két telefonálás (és némi hezitálás) után fogadtam el a meghívását.

  Este indultam, s az éjszakát kényelmetlen távolsági buszon töltöttem. Délelőtt Velencében vonatra szálltam, s késő délután érkeztem meg Rómába. Onnan kocsival vittek egy közeli faluba, így jutottam kora estére az ismeretlen családhoz. Lelkes hangzavarral fogadtak, ahogy az olaszoknál szokás. Két órácskát alhattam, s még éjfél előtt elindultunk kocsival Sud felé. Én hátul a két tinédzser mellett...
  Egy semmitmondó kis faluban béreltek apartmant, így szerencsére semmit sem veszítettem azzal, hogy első nap hasznáhaltatlan voltam. Másnap valahol granita-t (jégkását) fogyasztottunk, amitől piszokul megfájdult a fogam. Fél napig feküdtem a fájdalomtól majd a gyógyszertől kábultan. Na, eljutottam végre a tengerhez is! Gyönyörű tiszta a vize, derékig állsz benne, mégis látod a lábfejed. Persze a hátránya is megvan annak a köves, kavicsos tengerfenéknek: nyomta a talpamat. A lelkemet meg az nyomta-nyomasztotta, hogy nagyon egyedül éreztem magam az idegenek között.

  Egyik nap kirándulni indultunk Szicíliába. Ez azért felizgatott! Villa San Giovanninál komp vitte át a kocsit (de egész vonatokat is - ámuldoztam) a szigetre, Messinába. Az Etnát céloztuk meg. A zöld nélküli, felperzselt, holdbéli táj félelmetes volt. Féltem kicsit akkor is, amikor az egyik szicíliai falucskában sétáltunk. Gyanúsan kihalt volt minden, vajon melyik kapualjból fognak ránk támadni a maffiózók?
  Másnap úgy döntöttem, hogy én inkább visszautaznék Rómába. Talán Gabrielláék is örültek, hogy az idegen kényszervendég elmegy, ezért kedvesen felajánlották, hogy a Róma-közeli lakásukban alhatok. A szomszéd épületben lakó szülei még reggelivel és vacsorával is megvendégeltek, mintha rokon lettem volna. Apja hordott az állomásra meg vissza, ő is fizetett lánya barátkozó hajlamáért.
  Szóval, Rómában egyedül! De jó is ez a nagy szabadság, oda megyek, ahova akarok. Egész nap gyalog róttam az utat. Felkerestem a legfontosabb helyeket - s visszaemlékeztem a korábbi utamra, amikor nem egyedül voltam.
  A hazafelé út Budapestre megint egy napig majd egy éjszaka tartott. Épségben hazaértem, és bátorságból jeles minősítést kaptam a barátnőmtől. Azonban hamarosan nagyon megbetegedtem a kimerültségtől.
  A csuda tudja, van-e értelme olyan kérdéseknek, hogy megérte-e, tényleg bátor voltam-e. De az biztos, hogy 8-10 évvel később elszalasztottam lehetőségeket. Féltem a lehetséges problémáktól, kényelmetlenségtől.
Talán II. János Pálnak van igaza:
" Ne féljetek a fiatalságotoktól és attól a mélyről jövő kívánságotoktól, hogy kipróbáljátok a boldogságot, az igazságot, a szépséget és a sokáig tartó szeretetet!"